008

Másnap koraeste már úton voltam a fához, nem tudom hogy lehettséges-e olyan de előbb akartam odaérni mint ő. A domb tetején jártam már, a nap utolsó sugarai már eltűntek a hegyek mögött.
  - Harry Herceg. - vidám kacaj törte meg a gondolataimat, és a lépéseimet. Egy szőkehajú kisfiú álldogállt mellettem nem messze.
  - Igen? - kérdeztem.
  - Hova mész? - kérdezte.
  - Sétálok egyet, nem tudok aludni. - válaszoltam, és közben őt néztem.
  - Tobias gyere vissza. - kiabált egy női hang.
  - Rejts el. - bújt el mögém.
  - Ki elől bújkálsz? - kérdeztem, a combomon megmarkolta a nadrágot.
  - Az anyukám, nem akarok hazamenni. - mondta halkan.
  - Mi lenne ha megigérném hogyha most hazamész, akkor holnap meglátogatlak? - kérdeztem.
  - Szavadat adod? - nyújtotta felém a kisujját, összeakasztottam az enyémmel.
  - Becsületemre mondom. - mosolyodtam el megfogtam a kezét, és elindultam vele a az útóbbi hang felé. Egy fiatalabb nő nézelődött fel és al, mikor meglátott minket a kezeit a szája elé kaptam.
  - Nagyon sajnálom ha galibát okozott. - hajolt meg előttem.
  - Ugyan, kötöttünk egy alkut. - mondtam, és lassan a kezem és ezzel Tobias kezét is az anyukája keze felé nyújtottam, lassan elengedte az enyém, egy pillanatra habozott még.
  - Holnap találkozunk. - mosolyodtam el, majd gyorsan elsiettem, már a nap teljesen eltűnt, kezdett leszállni a sűrű sötétség. Elszórakoztam itt az időmet.
  - Fenébe. - mondtam mikor már újra a domb tetején ácsorogtam, a hold éppen a fa felett járt. Lesiettem róla, és próbáltam ütemesebben lépkedni. Komolyan mondom hogy kifáradtam amíg odaértem, nagyon nem vagyok formában, el kéne járnom vadászni,de ha másra nem akkor legalább vívni. Megálltam a fa előtt, és körbenéztem majd lassan fel a fára. Már fent ült, és nem is foglalkozott velem, mint általában. Ez az egy dolog ami nagyon fel tud idegesíteni, amikor semmibe vesznek. Félreteszem minden királyi méltóságom csak szólaljon meg. Felmásztam a legelső ágra, úgy tűnik ez már egy ilyen szokásommá fog válni, lehet ha nem jönnék ki még hiányozna is. Felnéztem rá, még mindig ugyan úgy ült ott. Lehet ha felmásznék vele szembe akkor is csak átnézne rajtam? Most nem is ezzel fogok törődni.
  - Hahó. - szóltam fel, hátha legalább annyira méltat hogy rámnéz. Igen ez kevés volt. Gyenge próbálkozás. A kezei a felhúzott lábait akarolták át.
  - Megtudhatom hogy hogy hívnak? - lestem fel megint, hátha látok valami reakciót, de ez is csak süketfülekre talált. Elmosolyodtam.
  - Megakartam már múltkor is köszönni hogy megmentettél. Ha nem vagy biztos belehalok abba a vírusba. Nem tudom miért csináltad, de jól esett, meg igazából az életemet köszönhetem neked. - mondtam, egy halk sóhajt hallottam, hirtelen felnéztem de semmi nyoma nem volt a nagy sóhajtozásnak.
  - Olyan dok legenda kering rólad. - mondtam, próbáltam rávezetni arra hogy menjen bele egy kis kérdez felelekbe, mondjuk annyi is elég lett volna ha egy kérdésemre válaszol.
  - Tudom hogy nem vagy beszédes, de engem érdekel pár dolog biztos nagyon unatkozahatsz. - mondtam, talán ha kicsit gyerekesen kedvesre veszem a dolgokat akkor megered a szája. Csak ültem egy kicsit hátha reagál valamit de nemigazán akárt.
   - Miért vagy itt? - kéreztem, és felnéztem rá. Erre tudni akartam a választ mert akkor már eltudtam volna indulni valamerre.
  - Büntetni. - jött a válasz, a fejét a lábaira hajtotta majd lenézett rám, de nem a szemeimbe nézett hanem el mellettem. Annyira nem akartam hinni a füleimnek hogy azt hittem csak beképzeltem, pedig életemben nem hallottam még hasonló hangot sem, pedig már hallottam az övét, de most más volt, nyugodttásogt sugallt. Magam elé néztem pár pillanatig
  - Miaz hogy büntetni? - kérdeztem vissza, majd felnéztem de már nem volt fent. Kicsit csalódott voltam.
  - Én döntök élet, és halál fölött. - jött előlem egy hang, egy kajnyútásnyira ült előttem. Hirtelen néztem rá, ijesztő hogy egy pillanat alatt itt termett előttem, úgy hogy az előbb még sehol sem volt. A szárnyai szorosan a háthoz voltak húzva. Igazából csak most sikerült felfognom amit mondott.
  - Hogy tessék? - kérdeztem vissza, mert nem igazán elérni a tudatomig.
  - Életet adok, és veszek el. - mondta, és lenyújtotta az ág kétoldalán a lábait, mereven elnézett mellettem, én őt figyeltem
  - Ezt nem hiszem el, már megne haragudj. - mondtam komolyan.
  - Buta ember vagy, azt hiszed igaznak amit látsz, pedig az igazság nem nem járkál ilyen elvakult szemek előtt. - mondta majd a szemeimbe nézett, megint képesek voltak megbabonázni azok a kék szemek világosak voltak,és telis tele volt keserűségel, az arcán ettől függetlenül egy halvány mosoly húzodott, komolyan soha nem láttam még ennél szebb jelenséget, megfogalmazni nem tudtam volna miért is vonz ennyire a közelsége,megszakította a szemkontaktust majd felállt, és mielőtt még bármiféle reakciót mutatni tudtam volna eltűnt a szemeim elől. Nehezen szedtem össze magam, és csak most értettem meg amit mondott, az agyam mintha visszakapcsolt volna a normális befogadó képességére, a kezeim közé fogtam az arcom majd jól megdörzsöltem, lemásztam az ágról. Elindultam haza, közben pedig próbáltam megemészteni mindezt, nem tudom miért de olyan furán éreztem magam. Egész úton az előbbieken rágódtam, igazából ezt emberi ésszel képtelen voltam megemészteni.

Lassan vonszoltam be magam a szobám ajtaján álmosnak éreztem magam, és olyan érzésem volt mint akinek mázsás súlyokat helyeztek el a végtagjain. Bedőltem a puha ágyba, és az illatos párnák közötti mendékbe, talán ez volt ami mindig megnyugtatott, mindig amikor valami problémám volt a szobámba rohantam és nem jöttem ki onnan, nem sírtam sokszor de ha mégis ahogy ide befeküdtem már mintha el is törölték volna a problémám, és perceken belül az álom is elnyomott. Nehéz királyi utódként születni, soha nem kértek szépszóval hanem parancsoltak, ők is ezt szokták meg, én is ebben élek, amire elérem a kort hogy király lehessek valószinűleg, én is így fogok viselkedni, ahogy ezen gondolkoztam lecsukódtak a szemiem, és beleestem talán életem egyik legnagyobb csapdájába, amiről még nem is tudtam.

A szemiem lassan nyíltak ki, és talán sokáig nem is alkalmazkodtak a sötéthez így nagyokat pislogtam, és törölgettem őket. Lassan kezdett csak minden kivilágosodni, körbenéztem, a mezőn ültem. Lassan felálltam, kicsit megszédültem de gyorsan helyrejött az egyensúlyérzékem. Zavartan forgolódtam.
  - Hey. - egy kedves hangot hallottam maga mögül, megprördültem a tengelyem körül. A döbbenetem szerintem kiül az arcomra, az angyal állt ott. Halkan nevetett, és lassan felém lépkedett, a szárnyai még most is a hátához voltak simulva. Meglepőden nyugtat volt a jelenléte.
  - Louis vagyok. - mosolyogott, és nem sokkal előttem megállt, a kezét nyújtotta felém. Kéztetést éreztem hogy megfogjam az egész karját, olyan puhanának tűnt. Lassan felnéztem rá, egy szívmelengető mosoly húzodott végig az ajkain lassan megfogtam a kezét, és a szemit néztem, ahogy megráztam a kezét éreztem hogy megremeg, lenéztem a kezére, hirtelen apró csíkók jelentek meg rajta, amikből vér serkent ki, hol vékonyabb hol vastagabb, hirtelen elengedtem, és hátraléptem egyet de elkapta a karom, és átölelt.
  - Ne félj, ezek a felszínen nem látszódnak. - ahogy a kezeim, a karához értek ott is újabb sebek jelentek meg, egy pillanat alatt kibillentett az egyensúlyomból, megnyílt alattam a föld, és zuhanni kezdtem, már nem volt a kezeim között, eltűnt. Összezártam a szemeim, mert nem tudtam hova fogok érkezni, mikor kinyitottam őket egy szoba előtt álltam, egy nő szaladt ki a ruhája tele volt vérrel. Mielőtt bementem volna vettem egy nagy levegőt, mivel ez a nővérem szobálya volt. Lassan nyitottam be, de senki tudomást se vett rólam, anyám és apám álltak az ágy mellett, anya apám vállára borulva sírt.
  - Vigyék innen. - kiabált rá édesapám, az egyik szolgálóra, aki rögvest kiindult a kezében valamivel, meg akartam állítani de átfutott rajtam. Fejben kezdtem összerakni a dolgokat, de ez még mindig döbbenetes volt. Lassan felnéztem, Gemma mosolygó arca szemei néztek velem farkasszemet, majd egy kéz nyúlt az arcára, eltakarta a szemeit, egészen az arcáig követtem.
  - Te... - morogtam.
  - Adok, és veszek. - mutatott az ajtó felé, majd eltűnt, ahogy a kezei is eltűntek Gemma arcáról, a szemei le voltak csukódva, és megállt a mellkasának a mozgása is. Hirtelen minden fekete lett, nem akartam többet. Egy harctér jelent meg előttem. Körbenéztem, és megláttam apámat a lovasok között, ő állt legelől. Ezt nem akartam végignézni,de nem bírtam elfordulni, ahogy jobban megnéztem egy fehér bagoly ült a lovának a nyergén, pont mint az én Azorám de nem tudtam sokáig csodálkozni, mert a kétoldal egymásfelé indult, nem láttam hiába kerestem a két tömeg egymásnak feszült, és aki amerre látott arra kaszabolt. Nem bírtam sokáig nézni, elfordultam. Nem messze láttam ahogy apám, az angyal mellett áll, -akinek a neve valószinűleg Louis ha nem hazudott-, de nem az egyenruhájában volt, hanem hófehér ruhában. Megint elsötétült mindent, a földre rogytam, mert épp eleget láttam már mindenből.
  - Csak engedj el...kérlek. - mondtam, és eltakartam a szemeim mindkét kezemmel, majd minden elsötétült.

007

Hirtelen nagyon mérges lettem, ökölbe szorítottam a kezem. Pillanatok alatt már a földön álltam, és mint egy megvadult ló loholtam előre, és törtem utat magamnak, ledózeróltam volna mindenkit aki elém áll, mivel siettem a kastélyhoz is gyorsan elértem. Vettem egy nagy levegőt, és berobogtam a hatalmas kapun, még a halottak is felébredtek arra ahogy felcsörtettem a szobámig ha ez nem lett volna hab annak a bizonyos desszertnek a tetején, akkor az ahogy becsaptam magam mögött a vas veretes ajtómat, biztos feltette a pontot az i-re,sötét volt a szobába. Halk motoszkálást hallottam. Hirtelen a kezembe kaptam egy gertyát, és gyorsan meggyújtottam. Egy hófehér bagoly ült az ablakomban, vérzett az egyik lába, a szárnyát is összevérezte. Biztos voltam benne hogy ugyan az a madár mint ami a múltkor volt itt.

  - Gyere nem bántalak. - szóltam hozzá kedvesen, hatalmas kék szemekkel meredt rám, lassan forgatta apró fejét mintha ki akarta volna találni mit is akarok tőle. Vettem egy nagy levegőt, lassan a kezem nyújtottam felé, kinyitotta a szárnyait. Gyorsan leeresztettem, visszahúzta őket. 

  - Csak segíteni szeretnék. - léptem előre egyet óvatosan, nem mozdult.

  - Segíteni szeretnék, akár lehetnénk utána barátok is. - ajánlottam fel a barátságom egy madárnak. Mintha értette volna mit mondok, oldalra döntötte a fejét. Lassan lépdeltem előre, a kezeim magam mellett tartottam. Mikor elé értem engem nézett, nem mozdult semerre sem csak figyelt.
  - Meggyógyítalak, rendben? - kérdeztem. Óvatosan a bal kezem, magam elé emeltem pont úgy hogy vele egy vonalban legyen. Lassan felhúzta a vérző lábát, a másik alá nyújtottam a kezem, óvatos mozdulattal ráugrott a kezemmel.
  - Aranyos madárka vagy te. - mosolyodtam el, egy tálkát kerestem neki amibe ennivalót tettem, apámnak mikor fiatalabb voltam volt egy vándorsolyma ami a Moe nevet viselte. Nagyon okos volt, ameddig megvolt, néha én foklalkozhattam vele. Nagy embernek számított az akinek, saját madara volt, emlékszem sokan mesélték hogy a csaták előtt mindig a vállán ült, és amikor parancsot adott a magasba repült onnan figyelt, és követte a sereget. Okos madár volt, messze földre vitt üzeneteket, illetve a vadászatban is sokat segített.
  - Mi legyen a neved? - kérdeztem. Sokáig gondolkodtam de még nem jutott eszembe semmi jó, semmiképp se "Winter" vagy egyéb butaságoknak akartam elnevezni. Lesétáltam vele, egy raktár helyiségbe, mivel rengeteg madara van a királyságnak, ezért biztos voltam benne hogy itt fogok találni egy megfelelőt, felkaptam egy nagyobb darabot, elindultam vele vissza, már fent összeszedtem a többi dolgot. A madarat letettem az asztalra, míg összepakoltam a ketrecet.
  - Most te jössz. - mondtam, és kötszert vettem elő lemostam a lábát, és nem túl vastagon de bekötöttem a rossz lábát, érdekes módon nem ellenkezett, mikor a kezem nyújtottam rápattant. Betettem a kalitkájába, és becsuktam.
  - Gyógyulgass, és aludj egyet. - mondtam, és az ágyam felé battyogtam már kezdtem nagyon álmos lenni. Elterültem az ágyamon, a lábam talán kicsit még lelógott, de nem nagyon emlékszem mert amint a fejem párnát ért azonnal elnyomott az álom.

Hidegrázásra keltem, és azonnal a mellkasomhoz kaptam sípolva vettem a levegőt, köhögni kezdtem de lassan rendeződött a légzésem. Nem olyan régóta ez a harmadik alkalom hogy teljesen leizzadva kelek fel egy rémálomból. Felnéztem valami ricsajt hallottam. A madár okozta. Kikeltem, és bedugtam az ujjam, majd megsimogattam a kis fejét elcsendesült, és csak figyelt. Elmosolyodtam.
  - Azora leszel. - mosolyogtam. Átható pillantást kaptam válaszként azoktól a hatalmas kék szemektől.
  - Harry. - csapódott ki az ajtó Marlow állt velem szemben. Kihúztam a kezem a kalitkából, gyorsan kapkodta a levegőt.
  - Édesapád a Falu lakosai, és a szolgálók közül akar kivégeztetni párat. Szám szerint kettőt. - nézett rám.
  - Miért? - kérdeztem, és féloldalasan ránéztem.
  - Szárnya krapott az Angyalokról szóló történet, és a kémjei őket gyanúsította. - mondta, és idegesen tördelte a kezét.
  - Menjünk. - mondtam, és kisétáltam mellette ő becsukta mögöttem az ajtót. Együtt sétáltunk le a trónteremig ahol megfogtam az ajtót, és kivágtam őket magam előtt. Mindenki rögtön felém fordult, lassú de határozott léptekkel céloztam meg apámat, a trónszék alatt nem sokkal térdelt a két fogoly, a szőnyeg két oldalán voltak.
  - Harry mire vélhetem ez az indulatos belépőt? - kérdezte kissé idegesen, fészkelődni kezdett a székében. Meg nem álltam addig amíg a két fogoly között álltam.
  - Kik ők? - kérdeztem.
  - A foglyaim. Miért foglalkoztat édes fiacskám? - kérdezte.
  - Mit csinálsz velük? - feleltem a kérdésére egy kérdéssel.
  - Szerintem ez nem a te dolgod Edward. - emelte meg a hangját.
  - Mivel sokszor noszogattál már hogy Hercegként döntsek felelősségteljesen, úgy érzem eljött az ideje hogy megfogadjam a tanácsod. - néztem fel rá.
  - Szárnyaim alá veszem őket, és megtanítom őket hogyan kell megköszönni a Király kedvességét. A saját udvari segédjeim illetve zsoldosaim lesznek. Ahelyett hogy megöletném őket, úriembereket faragok belőlük. - mondtam komolyan. Hallottam ahogy az egyik mellettem halkan kuncogni kezd. Oldalra néztem, az egyik fiú volt. Barna haj, barna szemek.
  - Ne szólj szám, nem fáj fejem. - mondta mosolyogva majd előre hajtotta a fejét. Vettem egy nagy levegőt. Kellenek nekem.
  - Vigyed. - mondtam nem törődöm módon a király, majd intett. A kezembe fogtam a kezükön lévő kötél hosszú végét, majd húzni kezdtem őket kifelé.
  - Minek köszönhetjük kedvességét úrfi? - nevetett a barna hajú.
  - Halljam a neved. - mondtam mikor becsukódott mögöttem az ajtó, kicsit meghajolt.
  - Liam Payne szolgálatára uram. - mondta, a másik kuncogni kezdett. Megforgattam a szemeim.
  - Ugyan felség, tudjuk hogy mekkora erővel bír. Nézze el nekünk mint a két bolondos idegennek. - mosolygott nagy szemeivel a másik szőkés barna haja volt, és égés nyomok a kezein.
  - Fent az emeleten lesz a szobátok, az enyém közelében. Az életetekért, és azért cserében hogy normális emberré teszlek titeket az angyalról fogtok nekem dalolászni, akkor amikor én akarom. - mondtam. Felcsillant mindkettőjük szeme.
  - Csak nem látta Felség? - kérdezte a barna hajú.
  - Inkább csak érdeklődök utána, mindaddig szabadon mozoghattok ameddig az én érdekeim szolgáljátok. Nem ajánlom hogy magatokra haragítsatok. - mondtam, és előkaptam egy kis tőröm a tokjából,  majd elvágtam a kezükön lévő kötelet mert annyira erősen, és kacifántosan lett rájuk erősítve hogy könnyebbnek találtam így elintézni.
  - Este találkozunk, és meséltek nekem. - engedtem szabadjára a kis madárkáim, akik lassú léptekkel indultak el kifelé a kastélyból.

Lassan lépkedtem a szobámba fel, és alá. Már szóltam Marlownak ha a két fiú sötétedés előtt nem ér vissza akkor eredjen utánunk, és kapja el őket. Az ablakban álltam, mikor kopogást hallottam.
  - Gyere. - mondtam, megérkeztek. A másik nevét még nem is tudtam a nevét.
  - Mondjátok még egyszer hogy hívnak titeket. - montam.
  - Liam Payne. - mondta határozottan az első.
  - Andy Samuels. - hallottam meg a másik választ.
  - Nos akkor kivele. - fordultam lassan meg, és őket figyeltem.
  - De mit kéne mesélnünk...nem tudjuk mi is az amit tud. - pillantott rám Liam.
  - Az alaptörténtet tudom, amit fontosnak találtok. - egymásra néztek. Nem szóltam közben, csak csendben figyeltem.
  - Egyfajta erővel bír. Képes gyógyítani, ezért is akarta az édesapja magáénak. Egy ilyen képesség birtokában, soha nem hal meg az ember... - mondta Andy. Mindig amikor ezt meghallom, mérges leszek. Nagyon mérges.
  - Nagyon nehéz a közelébe férkőzni, azt mondják hogy falakat emel maga köré, és nem foglalkoztatja ki hogy, és miért szól hozzá. Nem kelti fel figyelmét beteg,öreg, szegény de még király, és herceg sem. Őt nem érdeklik az anyagi javak, se pedig az otromba szavak. Szabad, és tiszta lélek. - adott egy kis infromációt most Liam.
  - Azt mondják hogy aki megérinti annak gyógyulást, és szerencsét hoz az életébe, de aki a szemeibe néz, az halál fia. - mondta Andy. Az utóbbi hülyeség, erre Liam is rájött. Én vagyok az élő bizonyíték erre.
  - Ne viccelj már, mindig azt hallom hogy a szemeiben fájdalom lakozik. Míg lelke világos mint egy angyalé, addig érzései vérrel, és könnyel átitatottak. - vágott bele megint Liam.
  - Megtörhetetlen falakat húzott maga köré a király miatt. - mondta Andy.
  - Ezzel egyet kell értenem. Nekem az anyóm azt mondta, hogy az ikerpár akik megszerezték a tollát, magukhoz édesgették, elhitettek vele mindent, azt adták neki amit akart, ígéretet tettek neki, majd az egyik este akarata ellenére lefogták, és megszabadították egyetlen tollától. - merült bele a mesélésbe Liam.
  - Az angyalok tollaiban, idevégződések futnak míg az érintés, és a simogatás bizsergő érzést vált ki mint a mi bőrünknél, de ha tépik, rántják, vagy esetleg belekapnak az fájdalommal járt. - mondta Andy.
  - Ennek nem tudjuk a teljes igazát. - mondta Liam. Igen ez elég butaságnak hangzott, bár nemrég még az angyalos dolog is elég őrületnek tűnt.
  - Nem tudjátok miért van itt? - kérdeztem.
  - Oh ha tudnánk... - nevetett Liam.
  - Milyen jó lenne...talán akkor tudnánk neki segíteni... - mosolygott Andy.
  - Menjetek, és pihenjétek magatokat ki. - eresztettem őket útjukra. Az ablakomhoz sétáltam, a tölgyet néztem. Eldöntöttem hogy, én megtudom miért van itt. Megtöröm a jeget, és visszaépítem az emberekbe rejtett hitét. Halk csivitelést hallottam, Azora volt az, a ketrechez sétáltam.
  - Leveszem a kötésed, és kicserélem. - mondtam, és kinyitottam a kalitka ajtaját majd benyújtottam a kezem, lassú mozdulatokkal rálépett, érdekes volt hogy egy cseppet sem félt tőlem. Levettem a lábáról a kis kötést, meglepődtem mert elég gyors ütemben gyorsult.
  - Egy kis túlélő vagy. - mondtam mosolyogva. Igaz hogy a madarak gyorsan regenerálódnak, de ez picit akkor is gyors, újabb picit kötést tettem rá, és visszaraktam a kalitkába, és bezártam. Öntöttem a kis tárolóba inni, és enni is hoztam neki.
  - Gyönyörű madár vagy. - mosolyogtam, és lassan befeküdtem az ágyba. Ahogy a fejem a párnára hajtottam a fejemet lassan a gondolataimba kúsztak a rémálmaim, amiket nem akartam többször átélni, még nyomasztott egy ideig de végül feladtam a harcot, és elaludtam.

006

Egy pillanatnak éreztem az egészet, elvesztettem az eszméletem.

Hirtelen ültem fel, és a fejemhez kaptam ahogy az ujjaim az arcom oldalához értek valami folyt lefelé, a kezem magam elé emeltem.

  - Hála az égnek hogy jól vagy, már kezdtem aggódni. - szólalt meg mellőlem egy ismerős hang, de ahogy oldalra fordítottam a fejem szédülni kezdtem. Még homályos volt a látásom, nem igazán érzékeltem ki ül a balomon.

  - Ne hangoskodj körülötte, most nyugalomra van szüksége. - felelte egy másik hang, nő volt. Lassan a kezemre néztem, vízcsepp volt. Elkezdtem érzékelni a külvilágot hirtelen levert a víz, és mindenem tűzforrónak éreztem. Nem értettem mi ez az érzés.

  - Hol vagyok? - kérdeztem, és oldalra néztem. Josephine állt mellettem az orra, és a szája egy ronggyal el volt takarva. Aggódó pillantásokat éreztem magamon.

  - A szobádban. De ne erőltesd túl magad kérlek.- nyomott vissza a párnák közé. Nem értettem semmit sem. Ahogy hirtelen visszadőltem kicsit megfordult velem a világ.

  - Reggel nem keltél fel ezért megnéztem hogy vagy, hívtam Josephinet mikor megláttam hogy nézel ki. Lázad van, és ráadásul elég magas. - mondta Marlow. Éreztem ahogy az egész testem túl van hevülve, ráadásul még be is takartak amitől csak rosszabbul éreztem magam. Patakokba folyt rólam mindenhonnan a víz. Levegőt is nehezen kaptam, úgy éreztem hogy képtelen vagyok teleszívni a tüdőmet levegővel, ami újabb aggodalomra adott okot.

  - Remélem nem azt a messziről jövő betegséget kaptad el. Az újabb távirat szerint gyors lefolyású legjobb esetben is 1 hétig húzza aki elkapja. Magas láz, és légzés elégtelenség. - morogta az orra alatt Josephine. Hirtelen nem tudtam hogy jól hallom-e.

  - Mi? - kérdeztem rögtön ahogy kiejtette a tüneteket. A csuklóimra tettek egy-egy vizes kendőt.

  - Nem mehetsz ki innen amíg ki nem derül. Este érkezik hozzád egy orvos. Addig ágyban kell lenned. - mondta, és lassan kisétált a szobából.

  - Lassan én is megyek... - mondta Marlow. Nem sokat de beszélgettünk, mesélt arról hogy a képzésük hamarosan véget ér, és akkor a két zsémbes tábornokom helyébe léphetnek, látszólag nagyon feldobta, valahol mélyen belül én is örültem neki. Egyedül feküdtem bent, és nagyon rosszul éreztem magam, talán még soha ilyen rosszul. Nagyon kínlódtam, próbáltam elaludni de a szörnyű melegtől képtelen voltam rá. Kezdett a nap a hegyek mögé bukni. Lépteket hallottam, majd már nyílt is az ajtóm. Belépett rajta minden bizonnyal egy férfi. Vettem egy nagy levegőt. Minden bizonnyal ő lesz az orvos. Nem volt magas, karcsúnak tűnt.

  - Üdvözlöm. - köszöntem előre, ami nem volt szokásom. Gyertyát gyújtott, és elhelyezte pár helyen őket. A fény gyéren bevilágította a szobát, így jobban szemügyre tudtam venni. Majdhogynem földig érő kabátot viselt alatta inget, egy szorosabb anyagú nadrágot, és egy bőrből készült cipőt, minden ruhadarabja fekete színű volt. Elsőre kicsit megrémültem mikor felnéztem rá, egy hosszúcsőrű madármaszk volt rajta, eddig úgy tudtam hogy ezt a pestis idején hordták. Az elejében gyógyfüveket rejtettek hogy ne kapják el a kórt. Ettől függetlenül megijesztett a kinézet. Nem szólt csak közelebb jött hozzám, a táskájában kutakodott ami már az ágyamon volt. Kihúzta a kezét a táskából, most vettem csak észre hogy bőrkesztyű feszül az apró kezein. Most így jobban megnézve tényleg nem volt nagydarab, inkább aprónak mondanám.

  - Mit fog csinálni? - kérdeztem, nem szándékoztam engedni hogy hozzámérjen amíg el nem mondja mit csinál. Egy pillanatra rám nézett majd elfordult, és a táskájában kezdett kutakodni megint. Kihúzta a kezeit de semmi nem volt benne, közelebb sétált.  Mereven figyeltem mit csinál, készen voltam bármelyik pillanatban leteríteni. Igaz a testem biztos nem teljesítette volna a kérésem olyan gyorsasággal, de valahogy megoldottam volna. Megtöröltem a homlokom, lassan hátrébb lépett egyet mikor megemeltem a kezem. Megigazította a kesztyűjét, majd rám nézett. Elég ijesztő amikor egy madárfejű ember téged szuggerál. Hirtelen egy meleg áramlat futott végig az egész testemen, és köhögni kezdtem mert nem kaptam rendesen levegőt, sípult a tüdőm ahogy próbáltam magamba szívni a friss levegőt. A zsebébe nyúlt, egy kis üvegcse volt az apró ujjai között, a másik kezét az államra tette majd kicsit lefelé nyomta hogy kinyissam a szám mikor résnyire kinyílt az ajkaimnak támasztotta a kis üveget, és a számba öntötte a tartalmát, éreztem ahogy végigcsurog a torkomon szinte végigégette azt, forrónak éreztem még a folyadékot is. Ellépett tőlem, utána kaptam, és felültem ülő helyzetbe, már nem értem el. Hirtelen nem tudtam parancsolni a testemnek, és eldőltem hátra mint egy liszteszsák. A fejemet még meg tudtam emelni, éppen szólni akartam de igazából a döbbenettől nem tudtam megszólalni. Lehúzta a fejéről a madármaszkot, és a szemeimbe nézet a szemei elkápráztattak, és mindent belém fojtottak. Gyönyörű kékek voltak, szinte világítottak a sötétben. Egy félmosoly jelent meg apró ajkai, és a mutató ujját a száját elé emelte, mikor látta hogy mondani akarok valamit. Hátat fordított, majd ledobta magáról a fekete kabátot ami alatt, már hófehér ruha világított, hátulról jól szemügyre tudtam venni a szárnyait. Biztos voltam benne hogy hallucinálok. Becsuktam a szemeim, és amikor újra kinyitottam hirtelen fehér madarak százai szálltak ki belőle mígnem ő maga eltűnt. A madarakat az ablakig, követtem de ahogy kirepültek rajta a fejem elnehezedett lassan az ágyra esett, a szemem kezdett lassan leragadni próbáltam magam ébren tartani de nem sikerült sokáig leragadtak a szemeim, és álomba szenderültem.

Vettem egy hatalmas levegőt, és kipattantak a szemeim ahogy képes voltam teleszívni a tüdőmet levegővel, görcsösen próbáltam minél többet befogadni a tüdőmbe. Felültem, és megtöröltem az arcom.
  - Hogy gyógyultál meg ilyen gyorsan? - kérdezte Josephine. Lassan megnyugodtam, és az oldalam felé néztem.
  - Láttam. - válaszoltam halkan.
  - Kit láttál édes fiam? - kérdezte. Egy pillanatig haboztam majd válaszoltam a kérdésre.
  - Az angyalt... - mondtam halkan. Kételkedő szempárt éreztem magamon.
  - Kérlek hagyj magamra... - mondtam komolyan.
  - De Harry nem... - próbált valamit még mondani.
  - Azt mondtam hagyj magamra. - emeltem meg a hangom. Lassan kibotorkált a szobából. Miután egyedül maradtam kiültem az ágy szélére, és a fejem a kezeimbe támasztottam. Nem akartam senkinek sem elmondani, mert biztos vagyok benne hogy hülyének fognak nézni, illetve kutatni kezdik majd. Ha Josephiné ezt valakinek elmondja nagyon kifogok borulni. Arra lettem figyelmes hogy sötétedik, fogalmam sem volt hogy meddig lehettem kiütve. Lehet meg kéne köszönnöm?Kikeltem az ágyból, és az ablakomhoz sétáltam. Nem tudom mit kéne megköszönnöm, azt hogy majdnem megölt? Vagy azt hogy valamit megitatott velem, és talán attól jól lettem? Éppen kezdtem fortyogni magamban amikor egy bagoly szállt az ablakomra. Előre kellett kicsi dőlnöm mert nem akartam elhinni, hófehér volt egyedül csak a csőre volt fekete a nagy kék szemeivel nézett rám. Megráztam a fejem amire hirtelen felröppent, és elrepült. Kezdte az üldözési mániám felütni a fejét. Eldöntöttem hogy ma este elmegyek, és beszélek vele ha kell órákat állok majd ott, megpróbálom a legkedvesebb énem előkapni.

Alig nyúltam az aznap esti vacsorához, mikor már a vár lakói álomra hajtották a fejüket akkor indultam meg kifelé, most egyedül mentem nem hoztam ki Hawkot így lassabban haladtam de jobban is éreztem magam így. Már besötétedett teljesen, vittem magammal minden fontos dolgot ami egy ilyen útra szükséges lehet. Mire észbe kaptam már a domb tetején álltam, és a hatalmas tölgyet figyeltem. Vettem egy nagy levegőt, és elindultam lefelé a fejembe vettem hogy minden bevetek hogy megszólaljon, hogy beszéljen hozzám mert úgy emlékszem hogy Josephine azt mondta hogy nem szólnak senkihez sem, mondjuk felém már volt szava a ami mondjuk nem volt a legkellemesebb, ahogy erre rágondoltam egy kicsit felhúztam magam. Erőt vettem magamon, és mikor a fa alá értem megálltam. Lassan emeltem csak a tekintetem a fa koronája felé. Csak néztem fel, nem tudom miféle csodát vártam. Ott ült, és az ég felé nézett, a Hold mintha csak miatta cserélte volna meg a helyét a Nappal, a fénye az arcát világította meg. Az első gondolatom az volt  amikor megláttam hogy fel akarok mászni, és bármi áron meg akarom érinteni soha nem éreztem még hasonlót, még a józan eszem se akart pár pillanatig ellentmondani a gondolatnak, de végül megerőltettem magam.
  - Hahó. - szólaltam meg végül, nem voltam hangos csak pont annyira hogy meghalljon, azonban nem zavartatta magát meg sem mozdult, olyan volt mint egy szobor.
  - Nem fogsz hozzámszólni? - kérdeztem, és teljesen besétáltam a fa lombkoronája alá.
 - Pedig nekem lenne pár kérdésem. - döntöttem a hátam a fának, és felfelé néztem, még mindig semmi jelét nem láttam annak hogy egy pillanatig is szóbaelegyedjen velem. Felmásztam a fa egyik talajtól nem messzi vastag ágára, leültem rá.
  - Megbántottalak talán? - kérdeztem, mindenképpen kiakartam csikarni pár szót belőle. Egy halk kuncogást hallottam.
  - Mi olyan vicces? - dörrentem rá, ám ezzel már nem törődött. Kifújtam a levegőt, valahogy rá kell jönnöm hogy ez nem fog semmire sem vezetni vele, ő nem ember akire kiabálással vagy fenyegetéssel hatni tudok, gondolom ha veszélyesnek érzi már a dolgot akkor fogja magát, és elrepül vagy esetleg eltűnik. Félre kell tenem a Hercegi becsületem, bármennyire is nehéz feladat ez.
  - Mit csináljak hogy beszélj velem? - kérdeztem, bár olyan mintha magamhoz intéztem volna. Felnéztem rá, a hátát a vastag fatörzsnek döntötte, a lábai kétoldalt lelógtak kezei a hasán pihentek, egy rövidújjú fehér ing volt rajta, és egy ugyan ilyen szinű rövidnadrág.
  - Miért viselsz mindig fehéret? - kérdeztem, bár mondjuk ez az ő részéről biztos buta kérdés volt. Hirtelen feszülten figyelni kezdtem ahogy megmozdul az egyik keze, felemelte majd a hajába túrt, kissé csalódottan hajtottam vissza a fejem. Minden lehetőséget, megpróbálok hogy beszéljen.
  - Én Harry vagyok, a Herceg. - kezdtem bele, most akkor megpróbálom bemutatni magam, hátha így kedvet kap a beszélgetéshez. Feljebb másztam, hátha így talán közvetlenebbnek érzi a beszélgetést.
  - Itt nevelkedtem, és már rég ki akarok szabadulni kicsit hogy világot láthassak, szeretném ha a királyságunk nagyobb lenne, és a Szarvasos címer nem csak ezen a váron lógna kint. - mondtam. Mozgást hallottam, fél szemmel láttam ahogy feláll, az egyik kezével fogta a vastag fa törzsét. Gyorsan felpattantam, valamilyen fura érzés magába kerített nem akartam hogy elmenjen, és a fejemben milliónyi eszköz, és lehetős keringett az ittartásával kapcsolatban. Sikerült gyorsan felmásznom az alatta lévő ágig. Amikor mág alatta voltam, lassan ellépett a fatörzstől, én felhúztam magam. Előttem állt, nem éreztem még egyik alkalommal sem ilyen közel, a szárnyai voltak előttem, mintha csak meghallotta volna mint gondoltam megfordult, és az ágat nézve szembe állt velem. Szólni akartam, és menni felé de hátrálni kezdett az egyre végkonyodó ágon.
  - Ne menj el. - szóltam utána, mire felnézett a szemeimbe, maradásra késztetettek azok a világító kék szemek.
  - Hiú vagy fiú. - mondta, majd mikor utána nyújtottam a karom eltűnt egy pillanat alatt a szemem elől.

Sziasztok! 

Először is szeretném megköszönni a sok-sok kommentet és elnézést szeretnék kérni hogy nem hoztam részt :( az egyetlen mentségem a gépem :D haldoklott, de vettem újat szóval mostmár suhan ezerrel, meg talán egy másik hogy elkezdtem egy másik blogon gondolkozni ami a Driver nevet viselné. Nem tudom még mi lesz a sorsa, kisvideót csinálok hozzá, és majd kint lesz pár csoportban :D remélem lesz akinek tetszeni fog, viszont elég erősen gondolkozom 1 blogom újraírásán de az még a jövő :D c:
Remélem tetszett nektek ez a rész, ha igen akkor írjatok kommentet! :D