007

Hirtelen nagyon mérges lettem, ökölbe szorítottam a kezem. Pillanatok alatt már a földön álltam, és mint egy megvadult ló loholtam előre, és törtem utat magamnak, ledózeróltam volna mindenkit aki elém áll, mivel siettem a kastélyhoz is gyorsan elértem. Vettem egy nagy levegőt, és berobogtam a hatalmas kapun, még a halottak is felébredtek arra ahogy felcsörtettem a szobámig ha ez nem lett volna hab annak a bizonyos desszertnek a tetején, akkor az ahogy becsaptam magam mögött a vas veretes ajtómat, biztos feltette a pontot az i-re,sötét volt a szobába. Halk motoszkálást hallottam. Hirtelen a kezembe kaptam egy gertyát, és gyorsan meggyújtottam. Egy hófehér bagoly ült az ablakomban, vérzett az egyik lába, a szárnyát is összevérezte. Biztos voltam benne hogy ugyan az a madár mint ami a múltkor volt itt.

  - Gyere nem bántalak. - szóltam hozzá kedvesen, hatalmas kék szemekkel meredt rám, lassan forgatta apró fejét mintha ki akarta volna találni mit is akarok tőle. Vettem egy nagy levegőt, lassan a kezem nyújtottam felé, kinyitotta a szárnyait. Gyorsan leeresztettem, visszahúzta őket. 

  - Csak segíteni szeretnék. - léptem előre egyet óvatosan, nem mozdult.

  - Segíteni szeretnék, akár lehetnénk utána barátok is. - ajánlottam fel a barátságom egy madárnak. Mintha értette volna mit mondok, oldalra döntötte a fejét. Lassan lépdeltem előre, a kezeim magam mellett tartottam. Mikor elé értem engem nézett, nem mozdult semerre sem csak figyelt.
  - Meggyógyítalak, rendben? - kérdeztem. Óvatosan a bal kezem, magam elé emeltem pont úgy hogy vele egy vonalban legyen. Lassan felhúzta a vérző lábát, a másik alá nyújtottam a kezem, óvatos mozdulattal ráugrott a kezemmel.
  - Aranyos madárka vagy te. - mosolyodtam el, egy tálkát kerestem neki amibe ennivalót tettem, apámnak mikor fiatalabb voltam volt egy vándorsolyma ami a Moe nevet viselte. Nagyon okos volt, ameddig megvolt, néha én foklalkozhattam vele. Nagy embernek számított az akinek, saját madara volt, emlékszem sokan mesélték hogy a csaták előtt mindig a vállán ült, és amikor parancsot adott a magasba repült onnan figyelt, és követte a sereget. Okos madár volt, messze földre vitt üzeneteket, illetve a vadászatban is sokat segített.
  - Mi legyen a neved? - kérdeztem. Sokáig gondolkodtam de még nem jutott eszembe semmi jó, semmiképp se "Winter" vagy egyéb butaságoknak akartam elnevezni. Lesétáltam vele, egy raktár helyiségbe, mivel rengeteg madara van a királyságnak, ezért biztos voltam benne hogy itt fogok találni egy megfelelőt, felkaptam egy nagyobb darabot, elindultam vele vissza, már fent összeszedtem a többi dolgot. A madarat letettem az asztalra, míg összepakoltam a ketrecet.
  - Most te jössz. - mondtam, és kötszert vettem elő lemostam a lábát, és nem túl vastagon de bekötöttem a rossz lábát, érdekes módon nem ellenkezett, mikor a kezem nyújtottam rápattant. Betettem a kalitkájába, és becsuktam.
  - Gyógyulgass, és aludj egyet. - mondtam, és az ágyam felé battyogtam már kezdtem nagyon álmos lenni. Elterültem az ágyamon, a lábam talán kicsit még lelógott, de nem nagyon emlékszem mert amint a fejem párnát ért azonnal elnyomott az álom.

Hidegrázásra keltem, és azonnal a mellkasomhoz kaptam sípolva vettem a levegőt, köhögni kezdtem de lassan rendeződött a légzésem. Nem olyan régóta ez a harmadik alkalom hogy teljesen leizzadva kelek fel egy rémálomból. Felnéztem valami ricsajt hallottam. A madár okozta. Kikeltem, és bedugtam az ujjam, majd megsimogattam a kis fejét elcsendesült, és csak figyelt. Elmosolyodtam.
  - Azora leszel. - mosolyogtam. Átható pillantást kaptam válaszként azoktól a hatalmas kék szemektől.
  - Harry. - csapódott ki az ajtó Marlow állt velem szemben. Kihúztam a kezem a kalitkából, gyorsan kapkodta a levegőt.
  - Édesapád a Falu lakosai, és a szolgálók közül akar kivégeztetni párat. Szám szerint kettőt. - nézett rám.
  - Miért? - kérdeztem, és féloldalasan ránéztem.
  - Szárnya krapott az Angyalokról szóló történet, és a kémjei őket gyanúsította. - mondta, és idegesen tördelte a kezét.
  - Menjünk. - mondtam, és kisétáltam mellette ő becsukta mögöttem az ajtót. Együtt sétáltunk le a trónteremig ahol megfogtam az ajtót, és kivágtam őket magam előtt. Mindenki rögtön felém fordult, lassú de határozott léptekkel céloztam meg apámat, a trónszék alatt nem sokkal térdelt a két fogoly, a szőnyeg két oldalán voltak.
  - Harry mire vélhetem ez az indulatos belépőt? - kérdezte kissé idegesen, fészkelődni kezdett a székében. Meg nem álltam addig amíg a két fogoly között álltam.
  - Kik ők? - kérdeztem.
  - A foglyaim. Miért foglalkoztat édes fiacskám? - kérdezte.
  - Mit csinálsz velük? - feleltem a kérdésére egy kérdéssel.
  - Szerintem ez nem a te dolgod Edward. - emelte meg a hangját.
  - Mivel sokszor noszogattál már hogy Hercegként döntsek felelősségteljesen, úgy érzem eljött az ideje hogy megfogadjam a tanácsod. - néztem fel rá.
  - Szárnyaim alá veszem őket, és megtanítom őket hogyan kell megköszönni a Király kedvességét. A saját udvari segédjeim illetve zsoldosaim lesznek. Ahelyett hogy megöletném őket, úriembereket faragok belőlük. - mondtam komolyan. Hallottam ahogy az egyik mellettem halkan kuncogni kezd. Oldalra néztem, az egyik fiú volt. Barna haj, barna szemek.
  - Ne szólj szám, nem fáj fejem. - mondta mosolyogva majd előre hajtotta a fejét. Vettem egy nagy levegőt. Kellenek nekem.
  - Vigyed. - mondtam nem törődöm módon a király, majd intett. A kezembe fogtam a kezükön lévő kötél hosszú végét, majd húzni kezdtem őket kifelé.
  - Minek köszönhetjük kedvességét úrfi? - nevetett a barna hajú.
  - Halljam a neved. - mondtam mikor becsukódott mögöttem az ajtó, kicsit meghajolt.
  - Liam Payne szolgálatára uram. - mondta, a másik kuncogni kezdett. Megforgattam a szemeim.
  - Ugyan felség, tudjuk hogy mekkora erővel bír. Nézze el nekünk mint a két bolondos idegennek. - mosolygott nagy szemeivel a másik szőkés barna haja volt, és égés nyomok a kezein.
  - Fent az emeleten lesz a szobátok, az enyém közelében. Az életetekért, és azért cserében hogy normális emberré teszlek titeket az angyalról fogtok nekem dalolászni, akkor amikor én akarom. - mondtam. Felcsillant mindkettőjük szeme.
  - Csak nem látta Felség? - kérdezte a barna hajú.
  - Inkább csak érdeklődök utána, mindaddig szabadon mozoghattok ameddig az én érdekeim szolgáljátok. Nem ajánlom hogy magatokra haragítsatok. - mondtam, és előkaptam egy kis tőröm a tokjából,  majd elvágtam a kezükön lévő kötelet mert annyira erősen, és kacifántosan lett rájuk erősítve hogy könnyebbnek találtam így elintézni.
  - Este találkozunk, és meséltek nekem. - engedtem szabadjára a kis madárkáim, akik lassú léptekkel indultak el kifelé a kastélyból.

Lassan lépkedtem a szobámba fel, és alá. Már szóltam Marlownak ha a két fiú sötétedés előtt nem ér vissza akkor eredjen utánunk, és kapja el őket. Az ablakban álltam, mikor kopogást hallottam.
  - Gyere. - mondtam, megérkeztek. A másik nevét még nem is tudtam a nevét.
  - Mondjátok még egyszer hogy hívnak titeket. - montam.
  - Liam Payne. - mondta határozottan az első.
  - Andy Samuels. - hallottam meg a másik választ.
  - Nos akkor kivele. - fordultam lassan meg, és őket figyeltem.
  - De mit kéne mesélnünk...nem tudjuk mi is az amit tud. - pillantott rám Liam.
  - Az alaptörténtet tudom, amit fontosnak találtok. - egymásra néztek. Nem szóltam közben, csak csendben figyeltem.
  - Egyfajta erővel bír. Képes gyógyítani, ezért is akarta az édesapja magáénak. Egy ilyen képesség birtokában, soha nem hal meg az ember... - mondta Andy. Mindig amikor ezt meghallom, mérges leszek. Nagyon mérges.
  - Nagyon nehéz a közelébe férkőzni, azt mondják hogy falakat emel maga köré, és nem foglalkoztatja ki hogy, és miért szól hozzá. Nem kelti fel figyelmét beteg,öreg, szegény de még király, és herceg sem. Őt nem érdeklik az anyagi javak, se pedig az otromba szavak. Szabad, és tiszta lélek. - adott egy kis infromációt most Liam.
  - Azt mondják hogy aki megérinti annak gyógyulást, és szerencsét hoz az életébe, de aki a szemeibe néz, az halál fia. - mondta Andy. Az utóbbi hülyeség, erre Liam is rájött. Én vagyok az élő bizonyíték erre.
  - Ne viccelj már, mindig azt hallom hogy a szemeiben fájdalom lakozik. Míg lelke világos mint egy angyalé, addig érzései vérrel, és könnyel átitatottak. - vágott bele megint Liam.
  - Megtörhetetlen falakat húzott maga köré a király miatt. - mondta Andy.
  - Ezzel egyet kell értenem. Nekem az anyóm azt mondta, hogy az ikerpár akik megszerezték a tollát, magukhoz édesgették, elhitettek vele mindent, azt adták neki amit akart, ígéretet tettek neki, majd az egyik este akarata ellenére lefogták, és megszabadították egyetlen tollától. - merült bele a mesélésbe Liam.
  - Az angyalok tollaiban, idevégződések futnak míg az érintés, és a simogatás bizsergő érzést vált ki mint a mi bőrünknél, de ha tépik, rántják, vagy esetleg belekapnak az fájdalommal járt. - mondta Andy.
  - Ennek nem tudjuk a teljes igazát. - mondta Liam. Igen ez elég butaságnak hangzott, bár nemrég még az angyalos dolog is elég őrületnek tűnt.
  - Nem tudjátok miért van itt? - kérdeztem.
  - Oh ha tudnánk... - nevetett Liam.
  - Milyen jó lenne...talán akkor tudnánk neki segíteni... - mosolygott Andy.
  - Menjetek, és pihenjétek magatokat ki. - eresztettem őket útjukra. Az ablakomhoz sétáltam, a tölgyet néztem. Eldöntöttem hogy, én megtudom miért van itt. Megtöröm a jeget, és visszaépítem az emberekbe rejtett hitét. Halk csivitelést hallottam, Azora volt az, a ketrechez sétáltam.
  - Leveszem a kötésed, és kicserélem. - mondtam, és kinyitottam a kalitka ajtaját majd benyújtottam a kezem, lassú mozdulatokkal rálépett, érdekes volt hogy egy cseppet sem félt tőlem. Levettem a lábáról a kis kötést, meglepődtem mert elég gyors ütemben gyorsult.
  - Egy kis túlélő vagy. - mondtam mosolyogva. Igaz hogy a madarak gyorsan regenerálódnak, de ez picit akkor is gyors, újabb picit kötést tettem rá, és visszaraktam a kalitkába, és bezártam. Öntöttem a kis tárolóba inni, és enni is hoztam neki.
  - Gyönyörű madár vagy. - mosolyogtam, és lassan befeküdtem az ágyba. Ahogy a fejem a párnára hajtottam a fejemet lassan a gondolataimba kúsztak a rémálmaim, amiket nem akartam többször átélni, még nyomasztott egy ideig de végül feladtam a harcot, és elaludtam.