006

Egy pillanatnak éreztem az egészet, elvesztettem az eszméletem.

Hirtelen ültem fel, és a fejemhez kaptam ahogy az ujjaim az arcom oldalához értek valami folyt lefelé, a kezem magam elé emeltem.

  - Hála az égnek hogy jól vagy, már kezdtem aggódni. - szólalt meg mellőlem egy ismerős hang, de ahogy oldalra fordítottam a fejem szédülni kezdtem. Még homályos volt a látásom, nem igazán érzékeltem ki ül a balomon.

  - Ne hangoskodj körülötte, most nyugalomra van szüksége. - felelte egy másik hang, nő volt. Lassan a kezemre néztem, vízcsepp volt. Elkezdtem érzékelni a külvilágot hirtelen levert a víz, és mindenem tűzforrónak éreztem. Nem értettem mi ez az érzés.

  - Hol vagyok? - kérdeztem, és oldalra néztem. Josephine állt mellettem az orra, és a szája egy ronggyal el volt takarva. Aggódó pillantásokat éreztem magamon.

  - A szobádban. De ne erőltesd túl magad kérlek.- nyomott vissza a párnák közé. Nem értettem semmit sem. Ahogy hirtelen visszadőltem kicsit megfordult velem a világ.

  - Reggel nem keltél fel ezért megnéztem hogy vagy, hívtam Josephinet mikor megláttam hogy nézel ki. Lázad van, és ráadásul elég magas. - mondta Marlow. Éreztem ahogy az egész testem túl van hevülve, ráadásul még be is takartak amitől csak rosszabbul éreztem magam. Patakokba folyt rólam mindenhonnan a víz. Levegőt is nehezen kaptam, úgy éreztem hogy képtelen vagyok teleszívni a tüdőmet levegővel, ami újabb aggodalomra adott okot.

  - Remélem nem azt a messziről jövő betegséget kaptad el. Az újabb távirat szerint gyors lefolyású legjobb esetben is 1 hétig húzza aki elkapja. Magas láz, és légzés elégtelenség. - morogta az orra alatt Josephine. Hirtelen nem tudtam hogy jól hallom-e.

  - Mi? - kérdeztem rögtön ahogy kiejtette a tüneteket. A csuklóimra tettek egy-egy vizes kendőt.

  - Nem mehetsz ki innen amíg ki nem derül. Este érkezik hozzád egy orvos. Addig ágyban kell lenned. - mondta, és lassan kisétált a szobából.

  - Lassan én is megyek... - mondta Marlow. Nem sokat de beszélgettünk, mesélt arról hogy a képzésük hamarosan véget ér, és akkor a két zsémbes tábornokom helyébe léphetnek, látszólag nagyon feldobta, valahol mélyen belül én is örültem neki. Egyedül feküdtem bent, és nagyon rosszul éreztem magam, talán még soha ilyen rosszul. Nagyon kínlódtam, próbáltam elaludni de a szörnyű melegtől képtelen voltam rá. Kezdett a nap a hegyek mögé bukni. Lépteket hallottam, majd már nyílt is az ajtóm. Belépett rajta minden bizonnyal egy férfi. Vettem egy nagy levegőt. Minden bizonnyal ő lesz az orvos. Nem volt magas, karcsúnak tűnt.

  - Üdvözlöm. - köszöntem előre, ami nem volt szokásom. Gyertyát gyújtott, és elhelyezte pár helyen őket. A fény gyéren bevilágította a szobát, így jobban szemügyre tudtam venni. Majdhogynem földig érő kabátot viselt alatta inget, egy szorosabb anyagú nadrágot, és egy bőrből készült cipőt, minden ruhadarabja fekete színű volt. Elsőre kicsit megrémültem mikor felnéztem rá, egy hosszúcsőrű madármaszk volt rajta, eddig úgy tudtam hogy ezt a pestis idején hordták. Az elejében gyógyfüveket rejtettek hogy ne kapják el a kórt. Ettől függetlenül megijesztett a kinézet. Nem szólt csak közelebb jött hozzám, a táskájában kutakodott ami már az ágyamon volt. Kihúzta a kezét a táskából, most vettem csak észre hogy bőrkesztyű feszül az apró kezein. Most így jobban megnézve tényleg nem volt nagydarab, inkább aprónak mondanám.

  - Mit fog csinálni? - kérdeztem, nem szándékoztam engedni hogy hozzámérjen amíg el nem mondja mit csinál. Egy pillanatra rám nézett majd elfordult, és a táskájában kezdett kutakodni megint. Kihúzta a kezeit de semmi nem volt benne, közelebb sétált.  Mereven figyeltem mit csinál, készen voltam bármelyik pillanatban leteríteni. Igaz a testem biztos nem teljesítette volna a kérésem olyan gyorsasággal, de valahogy megoldottam volna. Megtöröltem a homlokom, lassan hátrébb lépett egyet mikor megemeltem a kezem. Megigazította a kesztyűjét, majd rám nézett. Elég ijesztő amikor egy madárfejű ember téged szuggerál. Hirtelen egy meleg áramlat futott végig az egész testemen, és köhögni kezdtem mert nem kaptam rendesen levegőt, sípult a tüdőm ahogy próbáltam magamba szívni a friss levegőt. A zsebébe nyúlt, egy kis üvegcse volt az apró ujjai között, a másik kezét az államra tette majd kicsit lefelé nyomta hogy kinyissam a szám mikor résnyire kinyílt az ajkaimnak támasztotta a kis üveget, és a számba öntötte a tartalmát, éreztem ahogy végigcsurog a torkomon szinte végigégette azt, forrónak éreztem még a folyadékot is. Ellépett tőlem, utána kaptam, és felültem ülő helyzetbe, már nem értem el. Hirtelen nem tudtam parancsolni a testemnek, és eldőltem hátra mint egy liszteszsák. A fejemet még meg tudtam emelni, éppen szólni akartam de igazából a döbbenettől nem tudtam megszólalni. Lehúzta a fejéről a madármaszkot, és a szemeimbe nézet a szemei elkápráztattak, és mindent belém fojtottak. Gyönyörű kékek voltak, szinte világítottak a sötétben. Egy félmosoly jelent meg apró ajkai, és a mutató ujját a száját elé emelte, mikor látta hogy mondani akarok valamit. Hátat fordított, majd ledobta magáról a fekete kabátot ami alatt, már hófehér ruha világított, hátulról jól szemügyre tudtam venni a szárnyait. Biztos voltam benne hogy hallucinálok. Becsuktam a szemeim, és amikor újra kinyitottam hirtelen fehér madarak százai szálltak ki belőle mígnem ő maga eltűnt. A madarakat az ablakig, követtem de ahogy kirepültek rajta a fejem elnehezedett lassan az ágyra esett, a szemem kezdett lassan leragadni próbáltam magam ébren tartani de nem sikerült sokáig leragadtak a szemeim, és álomba szenderültem.

Vettem egy hatalmas levegőt, és kipattantak a szemeim ahogy képes voltam teleszívni a tüdőmet levegővel, görcsösen próbáltam minél többet befogadni a tüdőmbe. Felültem, és megtöröltem az arcom.
  - Hogy gyógyultál meg ilyen gyorsan? - kérdezte Josephine. Lassan megnyugodtam, és az oldalam felé néztem.
  - Láttam. - válaszoltam halkan.
  - Kit láttál édes fiam? - kérdezte. Egy pillanatig haboztam majd válaszoltam a kérdésre.
  - Az angyalt... - mondtam halkan. Kételkedő szempárt éreztem magamon.
  - Kérlek hagyj magamra... - mondtam komolyan.
  - De Harry nem... - próbált valamit még mondani.
  - Azt mondtam hagyj magamra. - emeltem meg a hangom. Lassan kibotorkált a szobából. Miután egyedül maradtam kiültem az ágy szélére, és a fejem a kezeimbe támasztottam. Nem akartam senkinek sem elmondani, mert biztos vagyok benne hogy hülyének fognak nézni, illetve kutatni kezdik majd. Ha Josephiné ezt valakinek elmondja nagyon kifogok borulni. Arra lettem figyelmes hogy sötétedik, fogalmam sem volt hogy meddig lehettem kiütve. Lehet meg kéne köszönnöm?Kikeltem az ágyból, és az ablakomhoz sétáltam. Nem tudom mit kéne megköszönnöm, azt hogy majdnem megölt? Vagy azt hogy valamit megitatott velem, és talán attól jól lettem? Éppen kezdtem fortyogni magamban amikor egy bagoly szállt az ablakomra. Előre kellett kicsi dőlnöm mert nem akartam elhinni, hófehér volt egyedül csak a csőre volt fekete a nagy kék szemeivel nézett rám. Megráztam a fejem amire hirtelen felröppent, és elrepült. Kezdte az üldözési mániám felütni a fejét. Eldöntöttem hogy ma este elmegyek, és beszélek vele ha kell órákat állok majd ott, megpróbálom a legkedvesebb énem előkapni.

Alig nyúltam az aznap esti vacsorához, mikor már a vár lakói álomra hajtották a fejüket akkor indultam meg kifelé, most egyedül mentem nem hoztam ki Hawkot így lassabban haladtam de jobban is éreztem magam így. Már besötétedett teljesen, vittem magammal minden fontos dolgot ami egy ilyen útra szükséges lehet. Mire észbe kaptam már a domb tetején álltam, és a hatalmas tölgyet figyeltem. Vettem egy nagy levegőt, és elindultam lefelé a fejembe vettem hogy minden bevetek hogy megszólaljon, hogy beszéljen hozzám mert úgy emlékszem hogy Josephine azt mondta hogy nem szólnak senkihez sem, mondjuk felém már volt szava a ami mondjuk nem volt a legkellemesebb, ahogy erre rágondoltam egy kicsit felhúztam magam. Erőt vettem magamon, és mikor a fa alá értem megálltam. Lassan emeltem csak a tekintetem a fa koronája felé. Csak néztem fel, nem tudom miféle csodát vártam. Ott ült, és az ég felé nézett, a Hold mintha csak miatta cserélte volna meg a helyét a Nappal, a fénye az arcát világította meg. Az első gondolatom az volt  amikor megláttam hogy fel akarok mászni, és bármi áron meg akarom érinteni soha nem éreztem még hasonlót, még a józan eszem se akart pár pillanatig ellentmondani a gondolatnak, de végül megerőltettem magam.
  - Hahó. - szólaltam meg végül, nem voltam hangos csak pont annyira hogy meghalljon, azonban nem zavartatta magát meg sem mozdult, olyan volt mint egy szobor.
  - Nem fogsz hozzámszólni? - kérdeztem, és teljesen besétáltam a fa lombkoronája alá.
 - Pedig nekem lenne pár kérdésem. - döntöttem a hátam a fának, és felfelé néztem, még mindig semmi jelét nem láttam annak hogy egy pillanatig is szóbaelegyedjen velem. Felmásztam a fa egyik talajtól nem messzi vastag ágára, leültem rá.
  - Megbántottalak talán? - kérdeztem, mindenképpen kiakartam csikarni pár szót belőle. Egy halk kuncogást hallottam.
  - Mi olyan vicces? - dörrentem rá, ám ezzel már nem törődött. Kifújtam a levegőt, valahogy rá kell jönnöm hogy ez nem fog semmire sem vezetni vele, ő nem ember akire kiabálással vagy fenyegetéssel hatni tudok, gondolom ha veszélyesnek érzi már a dolgot akkor fogja magát, és elrepül vagy esetleg eltűnik. Félre kell tenem a Hercegi becsületem, bármennyire is nehéz feladat ez.
  - Mit csináljak hogy beszélj velem? - kérdeztem, bár olyan mintha magamhoz intéztem volna. Felnéztem rá, a hátát a vastag fatörzsnek döntötte, a lábai kétoldalt lelógtak kezei a hasán pihentek, egy rövidújjú fehér ing volt rajta, és egy ugyan ilyen szinű rövidnadrág.
  - Miért viselsz mindig fehéret? - kérdeztem, bár mondjuk ez az ő részéről biztos buta kérdés volt. Hirtelen feszülten figyelni kezdtem ahogy megmozdul az egyik keze, felemelte majd a hajába túrt, kissé csalódottan hajtottam vissza a fejem. Minden lehetőséget, megpróbálok hogy beszéljen.
  - Én Harry vagyok, a Herceg. - kezdtem bele, most akkor megpróbálom bemutatni magam, hátha így kedvet kap a beszélgetéshez. Feljebb másztam, hátha így talán közvetlenebbnek érzi a beszélgetést.
  - Itt nevelkedtem, és már rég ki akarok szabadulni kicsit hogy világot láthassak, szeretném ha a királyságunk nagyobb lenne, és a Szarvasos címer nem csak ezen a váron lógna kint. - mondtam. Mozgást hallottam, fél szemmel láttam ahogy feláll, az egyik kezével fogta a vastag fa törzsét. Gyorsan felpattantam, valamilyen fura érzés magába kerített nem akartam hogy elmenjen, és a fejemben milliónyi eszköz, és lehetős keringett az ittartásával kapcsolatban. Sikerült gyorsan felmásznom az alatta lévő ágig. Amikor mág alatta voltam, lassan ellépett a fatörzstől, én felhúztam magam. Előttem állt, nem éreztem még egyik alkalommal sem ilyen közel, a szárnyai voltak előttem, mintha csak meghallotta volna mint gondoltam megfordult, és az ágat nézve szembe állt velem. Szólni akartam, és menni felé de hátrálni kezdett az egyre végkonyodó ágon.
  - Ne menj el. - szóltam utána, mire felnézett a szemeimbe, maradásra késztetettek azok a világító kék szemek.
  - Hiú vagy fiú. - mondta, majd mikor utána nyújtottam a karom eltűnt egy pillanat alatt a szemem elől.

Sziasztok! 

Először is szeretném megköszönni a sok-sok kommentet és elnézést szeretnék kérni hogy nem hoztam részt :( az egyetlen mentségem a gépem :D haldoklott, de vettem újat szóval mostmár suhan ezerrel, meg talán egy másik hogy elkezdtem egy másik blogon gondolkozni ami a Driver nevet viselné. Nem tudom még mi lesz a sorsa, kisvideót csinálok hozzá, és majd kint lesz pár csoportban :D remélem lesz akinek tetszeni fog, viszont elég erősen gondolkozom 1 blogom újraírásán de az még a jövő :D c:
Remélem tetszett nektek ez a rész, ha igen akkor írjatok kommentet! :D