005

A döbbenetből még estére se sikerült kilábalnom az ablakomban álltam, és üresjáraton zakatolt az agyam. A szemtanúk szerint egyszer csak összeesett, és nem mozdult.

  - Francba. - morogtam majd kihajoltam az ablakon kicsit begörnyedtem, és megtámasztottam a könyököm a párkányon a fejem pedig a kezemre hajtottam. Már nehéznek éreztem tartani is, de képtelen voltam elaludni. Hirtelen bevillant az arc újra a szemeim elé komoly volt, és nem tűrt ellentmondást. A kezeim közé fogtam az arcom, és átdörzsöltem az egészet. Zaklatottan éreztem magam, nem tudott nyugodni hagyni az a gondolat hogy a férfinek köze lehetett az egészhez, hiszen kis híján elmenekült a helyszínről. Mondjuk elég feltűnő lenne ha tényleg ő tette volna, bárki kiszúrhatta. Elhessegettem ezt a pocsék gondolatot. De mégis ki volt az a férfi, próbáltam felidézni az arcát de még hasonlót sem láttam. Magamba szívtam a friss levegőt hátha az segíteni fog kicsit a gondolkodásban, de nem igazán hatott rám. Zajra lettem figyelmes, de nagyon távoli volt elnéztem a távolba, egy lovas érkezett nem kis sebességgel. Az út mellett állított kis világtó póznák miatt jól látszott a por amit felvert. Ritkán szoktak este érkezni a futárok elsőként akartam tudni a dologról. Pillanatok alatt átöltöztem, és már mentem is. Egyet utáltam ebben a kastélyban rengeteg lépcső volt lefelé, és este a látási viszonyok miatt nem egyszer sikerült már orra esnem. Mezítláb futottam lefelé sikerült leérnem még a futár előtt, amikor megálltam a hatalmas kapu előtt, akkor ért be.
  - Felség. - szállt le a lováról, és már mellém is sietett. Érdeklődve figyeltem.
 - Londonból küldött egy nemesi család, újabb betegség ütötte fel fejét, nagy sebességgel terjed. - mondta majd átnyújtotta a tekercset. Lassan kifújtam a levegőt.
 - Eddig csak annyit tudni róla hogy magas lázzal, és fáradékonysággal jár. A magas láz, és a lázgörcsök miatt az esetek többségében halálos kimenetelű. - mondta, megvakartam a tarkóm.
  - Köszönjük...gyere biztosítunk neked élelmet, és persze alvóhelyet is. - mondtam, fáradtan bólintott egyet majd megköszönte. Beengedtem magam előtt, és a konyhába vezettem. Nem volt kötelességem, de volt bennem egy kötelesség tudat. London majdnem 3 napra van lóval. Egy lány sürgött - forgott a konyhában, ő gyorsan keresett neki enni, miután befejezte elindultunk a szobája felé.
  - Elnézést kérek felség az udvariatlanságom végett, még nem is mutatkoztam be. - mondta mikor megálltunk az egyik szoba előtt.
  - Zayn vagyok. - mosolyodott el álmosan.
  - Akkor üdvözöllek a kastélyban Zayn. - mosolyodtam el majd kinyitottam a szoba ajtaját.
  - Köszönöm a szállást. - mondta majd rám nézett. Csak bólintottam egyet.
  - Jó éjszakát. - köszöntem el  majd elindultam a saját szobám felé. Nem sok időre de sikerült az este dolgai száműzni a gondolataim közül. Benyitottam a szobába körbenéztem, hirtelen kaptam vissza a szemeim az ablakomra, mivel mintha láttam volna ott valamit. Zavartan sétáltam oda majd néztem ki rajta.
  - Kezdek már képzelődni is. - nevettem halkan. Befeküdtem az ágyamba majd álomra hajtottam a fejem.

Reszketve, és teljesen leizzadva riadtam fel. Felültem, és a kezeim közé vettem az arcom szorosan összezártam a szemeim, próbáltam nem az előbbi álmomra gondolni. Gyorsan vettem a levegőt, és képtelen voltam összeszedni magam. Felkavarodott a gyomrom. Kikeltem az ágyból, és elindultam kifelé a szobából. A kezemben szorosan fogtam a tegnapi üzenetet. Apámat kerestem. A lenti étkező helyiségben rá is akadtam.
  - Tegnap este hozták. - nyújtottam felé azonnal elvette, és pillanatok alatt olvasni kezdte.
  - Harry jól vagy? - lépett mellém, és a homlokomra illesztette az apró kezét.
  - Meleg vagy... - mondta anya.
  - Ne érj hozzá. - csapott apám az asztalra amire mindenki összerezzent. Értetlenül nézett mindenki rá.
  - Hívjatok orvost, ha nincs semmi bajod kijöhetsz a szobádból. Eredj. - mondta. Kissé idegesen hagytam el az étkezőt. Felmentem a szobába. Nem akartam megbetegedni főleg nem ezzel a betegséggel. Fel-alá járkáltam a szobámban, és kezdett egyre több méreg felgyülemleni bennem. Kopogtak.
  - Mivan? - szóltam idegesen.
 - Ejnye édes fiam, hát nem tanítottalak meg arra hogy ne beszélj ilyen modortalanul? - lépett be Josephine.
  - Menj ki kérlek nem akarom hogy elkapd ha esetleg beteg vagyok. - mondtam, az ő korában a láz is halálos kimenetelű lehetett.
  - Harry, az én koromban már ez nem számít. - mosolygott majd közelebb jött, és lerakta kis kosarát az ágyamra.
  - Ülj le ide édeském. - paskolta meg az ágyam a kosara mellett. Odaültem. Engem nézett, és a kezét lassan a homlokomnak nyomta éreztem ahogy remeg a keze.
  - Nem érzem hogy beteg lennél, inkább a hatalmas karikák aggasztanak a szemeid alatt. Nem alszol jól kedveském? - kérdezte.
  - Nem igazán. - mondtam. Rám fért volna már egy kiadós alvás.
 - Fogadd meg a tanácsom menj, és lovagolj ki valahova fáraszd le magad az estére. Úgy könnyebben elnyom az álom. - mondta, majd valamit kirakott az ágyamra.
  - Elalvás előtt vegyél be egyet belőle. Elűzi a rossz álmokat. - mondta, és kisétált a szobából. Elterveztem hogy akkor kimegyek a fához majd mikor már sötétedik, mert akkor minden sokkal szebb.

Már a lovam hoztam ki az istállóból, lassan felültem rá. Lassú léptekkel indultunk el oda, mivel élvezni akartam a tájat. Hol az eget hol pedig az egyre sötétedő tájat figyeltem. A figyelem az égre szegeztem, egy hullócsillag szelte ketté az égboltot jól látható volt, és a csík amit húzott is igen tekintélyes méretű volt. A tekintetem előre szegeztem, és már gyorsabb ütemben mentünk a tölgyfa felé. Sokkal jobban éreztem magam, mikor felértünk a dombra lassítottam.
  - Innentől már csak lassan, had élvezzem a kilátást. - simogattam meg a lovam nyakát. Gyönyörű volt, még mindig. A lombok között néhol átszűrődött a fény, így az alatta lévő füves rész is néhol meg volt világítva. Ahogy közel értem hozzá leszálltam a lovamról, és elengedtem. Megbíztam benne hogy nem csavarog el, így sem. Lassan közeledtem a fa közelébe, nem sokkal előtte nagyjából 3 méterre a törzsétől megtorpantam. Fürkészve néztem fel a lombja között. A lombkorona egyik gyér részén a fény nem érte el a talajt, közelebb sétáltam hogy jobban szemügyre vegyem miért nem érinti a fény a földet reméltem hogy egy madárfészek, három lépés után megtorpantam. Nagy szemekkel néztem fel a fára. Valaki ott ült fehér ing volt rajta, és egy fehér nadrág cipő azonban nem volt rajta. Nem tudtam hova tenni felháborodtam, de meg is lepődtem. Fogalmam sem volt hogy kicsoda, és mégis a kastély területén üldögél.
  - Ki vagy? - léptem ki az árnyékos részről. Mintha el sem jutott volna a füléig amit mondtam. Nem mozdult. Idegesen haraptam az ajkamba, nem szerettem ha semmibe vesznek.
  - Kérdeztem valami. Megismétlem még egyszer. Ki vagy? - kérdeztem meg újból, karba tettem a kezeim. Csak félig láttam a lábai fel voltak húzva karjaival átkarolta őket, és az arca a fa kopasz foltján nézett kifelé.
  - Válaszolj. - emeltem meg a hangom, de még az szám is megremegett az idegességtől. Elhatároztam magamban, hogyha nem jön le én magam fogom lerángatni onnan. Megrezzent a teste, halk kuncogást hallottam. Itt búcsút mondhattam az ép eszemnek, idegesen dobtam le a kabátom a földre. Feltűrtem a rajtam lévő ing ujját. Soha senki nem mondott nekem ellent, és soha senki nem nevetett ki. A fa törzséhez siettem, innen nézve már elég magasan ült de még mindig ügyet sem vetett rám. Kézzel elértem a legalsó ágat,  pillanatok alatt fel is húztam magam rá. A minket elválasztó ágakat néztem, a gondolataim jobbra - balra cikáztak, még két ágat feljebb másztam. Még mindig nagyon messzinek tűnt, már voltam vagy 2 méterre a talajtól. Az lebegett a szemeim előtt hogyha elkapom, kész vége itt csinálok vele valamit. Nem szoktam ilyen agresszív lenni.
  - Még mindig nem válaszolsz? - kérdeztem megint, de újra csak süket fülekre talált a kérdésem. Már csak négy ág választott el tőle. Felhúztam magam a következőre, de úgy másztam hogy eltakarta egy levélpamacs, arrébb vergődtem magam. Nem néztem fel, csak másztam tovább, már csak egy vaskosabb faág választott el tőle, pontosabban az amin ült feltettem rá a kezeim, hirtelen felnéztem de már szólni sem bírtam. Az igéző kék szemei az enyémbe fúrták magukat, fagyosak voltak olyan volt mint egy tenger vihar után. Se megmozdulni, se szólni nem tudtam mikor megláttam a háta mögött lévő szárnyakat. Minden amit eddig éreztem eltűnt, a tekintete pillanatok alatt megváltozott nyugalmat kezdett sugározni, elengedte a lábait, lenyújtotta a fatörzs mellett. Akadozott a lélegzetem, úgy éreztem hogy képtelen vagyok a tüdőm teljesen teleszívni levegővel, mintha megfordult volna velem a Föld. Nem szólt, csak lassan előrehajolt. Minden mozdulatát lassított felvételként éltem meg, mintha megállt volna az idő nem érzékeltem semmit sem. A kezei az enyém felé közelítettek, éreztem valamit de amit mondott teljesen felülírta az érzéseim.
   - Zuhanj. - mondta majd lelökte a kezeim az ágról, elvesztettem az egyensúlyom nem tudtam semmiben sem megkapaszkodni, háttal zuhanni kezdtem a fáról.